Koronavírus-járvány
Felmérés: átalakultak a harmincasok fogyasztási és költési szokásai a járvány hatására
A reprezentatív kutatást 500 ember megkérdezésével végezték októberben a 30-39 évesek körében.
2020.12.27 03:36MTIA harmincasok jelentős részének átalakultak a fogyasztási és költési szokásai a koronavírus hatására, legjellemzőbben a kiadásaikat igyekeztek visszafogni, de a pénzügyi tervezésre is nagyobb hangsúlyt fektetnek, munkájuk elvesztésével ugyanis komoly veszélybe kerülne életszínvonaluk fenntartása. A generáció tudatosabban bánik a pénzével, és kifejezetten fontossá vált, hogy megtakarítással is rendelkezzen - derült ki az UniCredit Bank és a Scale Research friss kutatásából.
A reprezentatív kutatást 500 ember megkérdezésével végezték októberben a 30-39 évesek körében.
A felmérésből kiderült, hogy a 30-as generáció 79 százaléka változtatott pénzügyi céljain és szokásain a járvány hatására, és ennél is többen voltak, akik visszafogták kiadásaikat.
A közleményben kiemelték, hogy a harmincasok közel fele már a járvány előtt is nyomon követte a havi kiadásait, 2020 októberében azonban ennél is többen, 62 százalékuk nyilatkozta azt, hogy folyamatosan figyel havi kiadásaira. A generáció fele nemcsak leköveti a hónapját, hanem előzetes tervet is készít arról, hogy mire és mennyit fog költeni: a tudatosan tervezők 82 százaléka képes tartani magát előzetes pénzügyi terveihez, 18 százalékuk viszont havonta megcsúszik vagy újratervez.
A generáció többségének fontos lett, hogy legyen megtakarítása, elsősorban azért, mert félnek a jövőbeli váratlan eseményektől, helyzetektől, és tartanak attól, hogy kevés a jelenlegi tartalékuk. A korosztály 52 százaléka érzi magát valamilyen szinten anyagi biztonságban, 23 százalékuk viszont szorong pénzügyei miatt.
A harmincasok 77 százaléka rendelkezik valamilyen megtakarítással, és megtakarított pénzét a generáció fele készpénzben vagy lekötés nélküli folyószámlán tartja. A megtakarítással rendelkezők többségében kis összegű, likvid megtakarítással rendelkeznek - tették hozzá.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
- 21:01 A történelemhamisítás megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta az orosz elnök
- 20:00 Szijjártó Péter: az EU rosszabb formában van, mint öt éve
- 19:30 Tematikus bélyeggel ünnepli Korda György 85. születésnapját a Magyar Posta
- 18:51 A Microsoft visszaállítja a frissítésekhez való hozzáférést Oroszországban - Izvesztyija
- 18:30 Újra beengedik az újságírókat az ukrán parlamentbe
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06